Éppen, hogy lerobbant a bringám múlt csütörtökön hazafele jövet, de már rengeteget tanultam belőle. A víz eleme megnyugvásra és csendre tanít, figyelemre. A szél-természetem kicsit most belekényszerült egy lassú patak csordogálásába.

Nem mintha megbántam volna. Több időm lett hirtelen másokra odafigyelni, nem pedig elrohantam mellettük a bringával.
Már első este jött a tanítás a jó Maestrótól. Enyhén kihívásokkal küszködő egyénnel hozott össze a sors. Mindez csak akkor tudatosult számomra, amikor megszólalt. A 20-as éveiben járó fiatalember egy 10 éves gyerek naivitásával örült mindennek, amiről beszélgettek vele.

Két felem vitatkozott egymással a véleményemért. Kicsit túlozva: az egyik undorodott, viszolygott, a másik meg csodálattal tekintett rá, hogy hogyan képes ilyen jónak megmaradni egy ilyen világban, ahol emberek még a buszon sem képesek megmaradni egymás mellett, és szinte csak azt várják, hogy mikor szabadulhatnak el.

Aztán az utóbbi felem mellett kapott el a hév, és kicsit fájdalommal gondoltam arra, hogy jó lenne kicsit olyan játszma-mentesnek lenni egy pilanatra, mint ő.

Megmaradni tízévesnek.